Hollandia már januárban bevezetheti

A németek is tesztelnék a testszkennert

2010-01-05

A német kormány nem ellenzi a testátvilágító berendezések, az úgynevezett testszkennerek kipróbálását a légijáratok biztonságának erősítése érdekében.

Ez tűnt ki a konzervatív-liberális kormányzat több magas rangú politikusának hétfői nyilatkozatából. Wolfgang Bosbach, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) belbiztonsági felelőse, egyben a Bundestag belügyi bizottságának elnöke egy interjúban annak a nézetnek adott hangot, hogy a múlt heti detroiti meghiúsított merényletkísérlet után szükség van a szóban forgó átvilágító berendezések kipróbálására.

Bosbach szerint az ezzel kapcsolatos tesztek fél éven belül megkezdődhetnek. "Ha minden simán halad, néhány hónappal később megkezdődhet azok rendszeres alkalmazása" - tette hozzá a konzervatív politikus.

Hasonlóan nyilatkozott a kisebbik konzervatív párt, a CSU biztonsági szakértője is. Hans-Peter Uhl úgy vélte: csakis az említett testszkennerek teszik lehetővé a terroristák biztonságos kiszűrését az utasok közül.

Hollandia - az EU-országok közül elsőként - tavaly év végén jelentette be, hogy hamarosan bevezeti az ellenőrzött személyt mintegy "lemeztelenítő" berendezések használatát. Guusje ter Horst belügyminiszter szerdai bejelentése szerint az üzembe helyezés heteken belül várható az amszterdami Schiphol repülőterén.

December végén egy nigériai fiatalember ezen a nagy forgalmú repülőtéren úgy szállt fel egy Detroitba tartó járatra, hogy veszélyes anyag volt a testére erősítve. Az amerikai nagyvároshoz közeledve megpróbálta felrobbantani a szerkezetet, de ehelyett csak a ruhája gyulladt meg, és az utasoknak sikerült őt legyűrniük. A merényletkísérlet nyomán világszerte felülvizsgálják és szigorítják a légi közlekedés biztonsága érdekében eddig bevezetett rendszabályokat.

E szigorítás fontos eleme a "lemeztelenítő szkenner" alkalmazásának lehetősége. A készülék - ellentétben a hagyományos fémdetektorral, amely csak a fémtárgyakat mutatja ki - pontos képet ad a megvizsgált személyről, láthatóvá teszi a ruha alatt a test körvonalait, és érzékeli a gyanús formájú tárgyakat.

Csaknem az összes holland párt egyetért az alaposabb átvizsgálást lehetővé tevő technika alkalmazásával, elismerve azt, hogy a légi közlekedés biztonsága e tekintetben előnyt élvez a magánszféra védelmével szemben.

Hozzáteszik azonban azt is, hogy a "lemeztelenítő szkenner" által láthatóvá tett kép felhasználását szigorú keretek közt kell szabályozni, meg kell pontosan határozni, ki tekintheti meg ezeket a képeket. Ki kell térni arra is, meddig lehet megőrizni a készített felvételeket.

A holland belügyminiszter korábbi sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a képeket először csak a számítógép elemzi majd, és ha ez az elemzés semmilyen rejtett tárgyat vagy anyagot nem mutat ki, akkor emberi szem nem is látja a felvételt. Ha azonban figyelmeztető jelzést ad a számítógép, akkor akár testi motozás is következhet, miként arra eddig is sor került, ha a biztonsági személyzet valakit gyanúsnak talált. 

Fotó: robertobrumat.files.wordpress.com

Forrás: MTI
 
Cimkék
testszkenner, németország, terror, utasbiztonság, repülőtér
 
Bulletin
Bulletin
Kedvenc híreim