Befejezõdött Balatonfüred kiemelt projektje a „ Balaton-part ékköve II.", amelyet a Jókai-napok nyitányaként adott át Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke és Bóka István Balatonfüred polgármestere.
A projekt megvalósítására 1,5 milliárd forint összegû vissza nem térítendõ uniós támogatást nyert el a város önkormányzata a Közép-Dunántúli Operatív Program egyik turisztikai pályázatán. A beruházás során felújították a reformkori városrészre vezetõ öt utcát, a pályázat részeként az önkormányzat elbontatta a volt szovjet üdülõ épületét, amelynek a helyén parkot alakítottak ki, emellett megújult a Vitorlás tér, a Széchenyi park, a Rózsa-kert és a Gyógy-tér. Több mint 600 millió forintos költséggel végezték el a Vaszary kastély rekonstrukcióját, az épületben európai szintû kiállításoknak helyet adó galéria és képtár létesült. Az új galéria a Vaszary kiállítással és a Szomolányi Gyûjteménnyel 2010. május 29-én nyílik meg.
Szintén a pályázat keretében, összesen 275 millió forintból újították fel a Jókai emlékházat és a Városi Múzeumot, ahol többek között helytörténeti gyûjtemény és turisztikai látogatóközpont várja az érdeklõdõket. A létesítmények ünnepélyes átadásával kezdetét vette a 19. Jókai-napok

