Stabilabb Sármellék

Összefogást sürgetnek

2010-05-27

Hiába nyílt meg újra a sármelléki FlyBalaton reptér, a régió turizmusa felõl még messze nem vonultak el a fellegek.


A helyzet stabilizálódása sürgõsen konkrét lépések megtételét igényli, ennek elõmozdítása érdekében Joseph Mutsch, a Mutsch Ungarn Reisen Kft. igazgatója találkozóra invitálta a környezõ települések polgármestereit, szállodaigazgatóit, valamint a sajtó képviselõit. Az esemény gerincét a balatoni gyógyturizmus fõ ütõerének számító Sármellék-Frankfurt járat adta, bizonyítva mennyire gyors, kényelmes, kézenfekvõ módja ez a külföldrõl érkezõ látogatók be- illetve kiutaztatására. A repülõtér helyzete azonban korántsem tökéletesen rendezett, a gazdasági válság következtében jelentõsen visszaesett külföldre irányuló német turizmus eleve rossz körülményeket teremtett, ám a kései nyitás, illetve az azt megelõzõ bizonytalanság miatt is számos vendégtõl esett el a térség. A lemondott foglalások, az elmaradt turisták a járatok kihasználtságában is megmutatkozik, ez csaknem harminc százalékkal esett vissza a korábbi idõszakokhoz képest, vagyis félõ, hogy a légitársaságok idõvel megszüntetik a veszteségesnek bizonyuló járatokat. Az eleve nehéz helyzetet még súlyosabbá tévõ problémákat, vagyis a reptér körüli bizonytalanságot illetve bizalmatlanságot viszonylag könnyedén orvosolná, ha az állam valóban stratégiai ágazatként tekintene a légi beutaztatást, és a jelenleginél átgondoltabb, jelentõsebb szerepvállalással járulna hozzá a reptér, és az általa kiszolgált régió stabilizálódásához.

 

Forrás: Business Traveller Hungary
 
Cimkék

Mutsch Ungarn Reisen, FlyBalaton, Sármellék, légiközlekedés

 
Bulletin
Bulletin
Kedvenc híreim