2011. június 15. Budapest – Magyarország egyetlen üzleti utazóknak szóló magazinja, a Business Traveller Hungary idén első alkalommal osztotta ki a Business Excellence-díjat, amely a szervezők reményei szerint az elkövetkezendő években az üzleti utazás területén tevékenykedő szolgáltatók teljesítményének elismert fokmérőjéül szolgál majd.
A díj azzal a céllal jött létre, hogy a legkritikusabb és leginkább elfogulatlan közönség, azaz maguk az üzleti utazók dönthessék el, mely szolgáltatóval voltak a legelégedettebbek, melyik teljesített az elvárható legmagasabb színvonalon az adott évben. Ennek megfelelően a Business Traveller Hungary olvasói közel három héten keresztül, a www.businesstraveller.hu oldalon szavazhattak az általuk legjobbnak tartott jelöltekre, kiknek listáját szakmai zsűri állította össze nyolc különböző kategóriában. Az online szavazólapon kategóriánként három jelöltre lehetett szavazni, de lehetőség volt saját jelöltre is voksolni.
Az ünnepélyes fogadáson, amelyre a Budapest konferencia- és rendezvényhajón került sor, a díjat alapító Turizmus Kft. nevében, Kelecsényi Ágnes marketingigazgató adta át a díjakat.
A Business Excellence 2011 kategóriái és díjazottjai:
Budapesti business hotel
Courtyard by Marriott
Budapesti konferencia hotel
Danubius Health Spa Resort Helia
Vidéki business hotel
Airport Hotel Budapest
Vidéki konferencia hotel
Velence Resort&Spa
Corporate / üzleti utaztató
American Express
Légitársaság
Qatar Airways
Autókölcsönző
Hertz Magyarország
Új turisztikai szereplő
BUD Skycourt

