Február 3.-án hajnalban a magyar nemzeti légitársaság végleg leszállt, miután a Malév igazgatósága az előző napon vagyonfelügyelet alá vont fuvarozó leállása mellett döntött. A csőd nem érti a Malév leányvállalatait, így a Malév Air Tours és a Malév Ground Handling is folytatja tevékenységét, hiszen ezek önálló gazdálkodó szervek.
66 évet élt
Hírek
Közlekedés
Ünnepel a KLM
A KLM Holland Királyi Légitársaság a 92-es számú delfti kék ház bemutatásával ünnepli 92. születésnapját. A Deventerben található De Drie Haringen (A három hering) ház másolatát ünnepélyes keretek között adják át Andreis Heidemanak, Deventer polgármesterének. Közlekedés
Újabb elismerést söpört be a SkyCourt
Ezúttal a rangos European Award for Steelstructures, azaz az Európai Acélszerkezetek Nagydíját vehette át a Budapest Airport nevében Stephan Schattney fejlesztési igazgató. A díjat a németországi Potsdamban rendezett kongresszuson ítélte oda a nemzetközi zsűri és a ma adták át a SkyCourt-ot építő KÉSZ Zrt. budapesti irodaházában. Úti Cél
Hamarosan nyit az Orangeways szálloda
Heteken belül megnyílik Budapesten az Orangeways Zrt. láncának első, háromcsillagos szállodája. Az egymilliárd forintos projektet a nemzetközi buszos utaztató csoport egy most alakuló cége egy magyar tőkéjű befektetőtárssal közösen valósítja meg, banki forrásokat is igénybe véve – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a zrt. vezérigazgatója, Kovács Miklós résztulajdonos. Közlekedés
Élőben kapcsoljuk
Átvette első, az új Panasonic fedélzeti szórakoztatórendszert alkalmazó repülőgépét a Gulf Air, melynek köszönhetően már élő televízióadást is élvezhetnek az utasok.A Panasonic Global Communication Suite fokozatosan beépítésre kerül a Gulf Air flottájának valamennyi gépébe, a komplex rendszer a tévézés mellett szélessávú internet kapcsolatot is biztosít, de akár a mobiltelefon használatra is lehetőséget kínál. Közlekedés
Saját fejlesztésbe fog a Virgin
Alacsony széntartalmú repülőgép üzemanyag kifejlesztésének tervét jelentette be a Virgin Atlantic, melyet használva felére csökkentenék repülőik károsanyagkibocsátását. Reményeik szerint akár már két-három éven belül kerülhetne a környezetbarátabb kerozin.
Úti Célok
Új bázisok
Nizza és Toulouse városaiban nyitja meg legújabb franciaországi bázisait az Easyjet, melyek a párizsi Orly és Charles de Gaulle, valamint a lyoni repteret követik a sorban. Közlekedés
Helsinki is bekerülhet
A Bloomberg információi szerint a közeljövőben várható a közvetlen Doha-Helsinki járat beindítása. A hír szerint az oslói járatindítón al Baker vezérigazgató úgy nyilatkozott, küszöbön áll a hivatalos bejelentés.Közlekedés
Nyáron indul az Iberia Express
Leányvállalatot indít az Iberia, mely kifejezetten rövid- és közép távú úti célok elérésére fókuszál majd, madridi központtal.
ElsőElőző123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149KövetkezőUtolsó
Kedvenc híreim

