Február 3.-án hajnalban a magyar nemzeti légitársaság végleg leszállt, miután a Malév igazgatósága az előző napon vagyonfelügyelet alá vont fuvarozó leállása mellett döntött. A csőd nem érti a Malév leányvállalatait, így a Malév Air Tours és a Malév Ground Handling is folytatja tevékenységét, hiszen ezek önálló gazdálkodó szervek.
Hírek
Közlekedés
Oslóba érkezett a Qatar
Heti ötszöri gyakorisággal közlekedő járatot indított útjára Doha és Oslo között a Qatar Airways. A járatindítás a légitársaság skandináviai expanzió harmadik lépcsője Stockholm és Koppenhága után. A hétfő és szombat kivételével mindennap élő járat reggel 08:25-kor indul Dohából és 14:40-re érkezik meg. Ellenkező irányban 16:10-kor száll fel a gép, mely éjfél előtt 5 perccel érkezik meg a katari fővárosba.
Közlekedés
Egyenlőtlen elbírálás
Érdekes tanulmányt hozott nyilvánosságra az Európai Regionális Légitársaságok Szövetsége, mely megkérdőjelezi a légiközlekedéssel szemben a vasúti közlekedés felé kinyilvánított, egyértelmű politikai elfogultság létjogosultságát.
Közlekedés
Megegyeztek
Lezárulni látszik a főrészvényes Baltic Aviation Systems (BAS) és a lett állam huzakodása, említett felek ugyanis végre megegyeztek az airBaltic tőkeemelése ügyében.
Közlekedés
Megérkezett a századik
Átvette századik repülőgépét a Qatar Airways, a modell egy Boeing B777-200LR lett. A dohai központú légitáraság így már 27 darab B777-est üzemeltet, ezek közül tizenhat a 300ER, kilenc pedig 200LR változatból kerül ki. Akbar Al Baker vezérigazgató nyilatkozata szerint igen stílszerű, hogy éppen egy B777 lett a flotta századik tagja, mivel a modell kulcsfontosságú szerepet töltött, illetve tölt be a légitársaság globális expanziójában, olyan városok non-stop összeköttetését lehetővé téve Dohával, mint például Melbourne, vagy Sao Paolo.
Közlekedés
Távlati tervek
A hosszú távú piacokat célozza meg Sir Stelios Haji-Iaonnou új légitársasága, a Fastjet transzatlanti járataival a British Airways és a Virgin Atlantic területeire törne be.
Közlekedés
A380 Magyarországon
Először landolt egy Airbus A380-as repülőgép Magyarországon, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vasárnap.
Közlekedés
QR kóddal bővíti kommunikációs eszköztárát a Malév
QR kóddal irányítja honlapjára utasait a Malév. A légitársaság fedélzeti magazinjában októbertől a tartalmakhoz az okostelefonokkal olvasható QR kódot is megjelenít.
Közlekedés
Sikeres évforduló a Germanwings-nél
A Germanwings éppen nyolc évvel ezelőtt indította első járatát Budapest és Köln, illetve Budapest és Stuttgart között, amely járatok azóta is eredményesen működnek. A diszkont légitársaság a nehéz gazdasági körülmények ellenére jól teljesített 2011-ben, a nyári időszakban a budapesti járatok ülőhely-kihasználtsága elérte a 90%-ot.

