Február 3.-án hajnalban a magyar nemzeti légitársaság végleg leszállt, miután a Malév igazgatósága az előző napon vagyonfelügyelet alá vont fuvarozó leállása mellett döntött. A csőd nem érti a Malév leányvállalatait, így a Malév Air Tours és a Malév Ground Handling is folytatja tevékenységét, hiszen ezek önálló gazdálkodó szervek.
Teszteltük
Hotel, szállás
Keleti kényelem
A Marriott szállodalánc sem marad ki a soha nem látott mértékű közel-keleti szállodanyitásokból: 2014-re hat új hotel megnyitását jelentette be a MENA (Közel-Kelet, Észak-Afrika) régióban.
Légiközlekedés
Kitolódik a sztrájk
A British Airways és a Unite közti előzetes megbeszélések eredményeként május 13-ra módosult az esetleges sztrájkok bejelentésének határideje. Az eredeti határidő már lejárt ugyan, de a brit légitársaság belement a hosszabbításba.
Hotel, szállás
Nyáron nyit a Marriott Doha
Már idén nyáron fogadhatja első vendégeit a Marriott különös három az egyben komplexuma, mely egy épületben a hotellánc három brandjének ad helyet egyszerre.
Légiközlekedés
Négy új Boeinget vesz az EL AL
Négy darab Boeing 737-900 ER típusú gép megvásárlásáról írt alá szerződést az EL AL. A géptípus jelenleg a keskeny törzsű repülők legmodernebbjének számít, az izraeli légitársaság 2013 elejétől 757-eseinek fokozatos lecserélésére használja majd rövid- és középtávú útvonalain.
Légiközlekedés
San Francisco után Miami
A Lufthansa tovább bővíti A380-as úti céljainak körét Észak-Amerikában. A légitársaság San Francisco és New York után 2011. június 10-től Miamiba is A380-as gépet közlekedtet naponta Frankfurtból. A világ legnagyobb utasszállító repülőgépe egy jumbo jetet vált ki ezen az útvonalon, megtartva a korábbi LH 462 és LH 463 járatszámot.
Hotel, szállás
Új wellness részleg Siófokon
Áprilistól új wellness részleggel várja a vendégeket a Piknik Wellness és Konferencia Hotel***. A Siófokon, 8000 m2 alapterületen elhelyezkedő, a Balatontól 3,5 km távolságra található hotel új részlege külsős vendégek előtt is nyitva áll.
Légiközlekedés
Új IATA szabályozás
Április elsejétől új szabályozás vonatkozik a taglégitársaságokra, mely kizárólag a csatlakozó járatok esetében érvényes. Az új Baggage Rule Resolution 302 az egyes járatok eltérő poggyászelőírásainak, illetve díjainak kaotikus helyzetét hivatott valamelyest rendezni, az úgynevezett MSC (Most Significant Carrier - Legjelentősebb Légitársaság) elve alapján.

