22 iroda és egy chartercég példaértékű összefoglalásával debütált május 17-én a Felszállás című kampány. Az utazók szemléletformálását célzó akció kiemeli a „profik” által szervezett utak előnyeit és figyelmeztet a fekete utaztatás veszélyeire. A kampányt a – többek közt – Business Traveller Hungary-t is kiadó Turizmus Kft. koordinálja.
Közlekedés
Első sor és kijárat
Ülésfoglalást vezet be az easyJet
Az easyJet tervei szerint jövő tavasztól bizonyos útvonalain lehetővé teszi utasai számára az előzetes ülésfoglalást, egyelőre kísérleti jelleggel. A cég indoklása szerint számos kérés érkezik az utasoktól bizonyos típusú helyek – például a legelső sorok vagy a nagyobb lábttérrel rendelkező (például vészkijárat melletti) - ülések iránt, amelyeket a jelenlegi elsőbbségi beszállás nem mindig tesz lehetővé számukra.
Októberben is kiváló forgalom
Újabb rekord a Budapest Airportnál
Továbbra is rekordokat dönt az utasforgalom a Budapest Airportnál. A nyaralási szezon után az október havi forgalom – a korábbi évekkel ellentétben – alig mutatott csökkenést, a repülőtér történetében először sikerült átlépni októberben is a havi 800 ezres határt. A fellendülés a jelek szerint kitarthat az év utolsó harmadában, ez pedig azt jelenti, hogy minden idők legforgalmasabb évét regisztrálhatja a budapesti repülőtér.
Felavatták az újpesti központot
Költözik az Autóklub
Kibővítette szolgáltató központját a Magyar Autóklub újpesti telephelyén, ide telepítik a teljes adminisztrációt, a call centert és az ügyfélszolgálatot is. A központ pénteki átadását megelőző sajtótájékoztatón Kovács Zoltán, Magyar Autóklub főtitkára hangsúlyozta, 102 ezer tagjuk van, ami 10 százalékos bővülés a korábbi évhez képest.
Emissziós vita
Perrel fenyegetik az EU-t a kínai légitársaságok
A kínai légi szállítási szövetség (CATA) az Air Chinával és más kínai légitársaságokkal együtt még az idei év vége előtt pert kíván indítani az Európai Unió ellen, miután március óta folytatott tárgyalásaikon nem jutottak egyezségre az unió légi közlekedésre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátást korlátozó - őket érintő - intézkedéséről.
Budapest a házigazda
Légiközlekedési csúcs 2013
A magyar fővárost választotta a Routes Europe, a kontinens legfontosabb éves légiközlekedési találkozóját szervező szakmai bizottság a 2013-as csúcstalálkozó helyszínéül. A sikeres pályázattal a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. (a Magyar Kongresszusi Irodával együttműködve) és a BTDM Nonprofit Kft. közösen indult. A pályázat során a Budapest Airport és partnerei bizonyították, hogy a magyar főváros alkalmas egy ilyen jelentős és ekkora méretű rendezvény befogadására. Áll az A380-as
Felfüggesztették a kínai szuperjumbo repülését
Tizenkét nappal az Airbus A380-as szuperjumbo kínai debütálását követően "műszaki hiba" miatt felfüggesztették az üzemeltetését - jelentette be szombaton a China Shouthern légitársaság.A vállalat legfrissebb beszerzésének és nagy büszkeségének szombaton Pekingből Sanghajba kellett volna repülnie, de a hivatalos közlemény szerint erre - a meghibásodás miatt - nem kerülhetett sor. Az utasokat egy A330-as típusú gép vitte a célállomásra.
Közép és hosszútávú tervek
Fapadost indít a Singapore Airlines
Scoot néven jövő nyáron kezdi meg működését a Singapore Airlines új diszkont légitársasága, amely közép- és hosszú távú célpontokra repül majd. A cég ezzel a lépéssel főleg az Air Asia X-nek kíván riválist teremteni az ázsiai-ausztráliai piacon. Már készülnek az Olimpiára
Bíztató eredmények a Eurostarnál
A brit szigetet a kontinentális Európával összekötő Eurostar vasúti társaság harmadik negyedéve is sikeres volt; bevételei 7 százalékkal nőttek, míg az év egészére vetítve 5 százalékos növekedést könyvelhetett el, igaz, az utasok mindössze 1 százalékos bővülése mellett.

