Dublin - Egy darabka Írország a világnak

Mel McNally épp az ablakkeretet ütögeti egy régi fatáblán, amikor mögötte egy vendég helyet foglal a még üres pultnál, és azt mondja a pincérnőnek, hogy szerinte a táblák rosszul lettek felszerelve. „Ha valami nem stimmel, az nálam nem marad így.” – mondja McNally. A faasztalra csap, iszik egy kortyot, majd odafordul, és elmagyarázza, miért kell néha egy látogatás az igazság kiderítéséhez – különösen ha az ember történetesen szerszámkészlettel érkezik.

Ebben a pillanatban mutatkozik meg a globális siker egyik legnagyobb titka: hogy a részletek számítanak. Hogy ez a véletlen műve-e, vagy inkább a tökéletességre való törekvés, az nehezen megmondható. De tény, hogy az ír pub sikere Dublinban kezdődött, ahol a városépítészet, vámok, adók és a történelmi sűrűség mind közrejátszottak a sajátos hangulat kialakulásában.

Mel McNally az ír pubokat úgy exportálja, mint mások a bútorokat. Az elmúlt harminc évben ő és csapata több száz ír pubot építettek fel világszerte – mindent Írországból szállítva, beleértve az üvegtáblákat, pultokat, ajtókat, székeket és még a Guinness-csapokat is. A cége, az Irish Pub Company, az egész világra szállít „komplett megoldásokat” – nemcsak berendezést, hanem atmoszférát is.

Toners, Baggot Street
Nagyon szűk, sötét, nincs szmoking és kosztüm – és mégis, alig húsz másodperc kell hozzá, hogy otthon érezzük magunkat. Pont ez a lényege az ír pubnak. A csapos egyszerre demokratikus és autoriter, néha pszichológus, néha pap. „Ha egy vendég idegennek érzi magát, az az én hibám” – mondja Mahdi Abu-Omar.

A modern világ kihívásaira is reagálni kell: az okostelefonok megszakítják a beszélgetéseket, az írországi pubokat egyre több szabályozás és alkoholellenőrzés sújtja. És mégis: Írországban ma több mint 6000 ír pub működik – tizenöt évvel ezelőtt még 8500 volt.

Azt mondják, három dologra számíthatunk a világ bármely szegletében: egy kínai étteremre, Jehova tanúira – és egy ír pubra. Az eredetik – mint például a The Quays, The Temple Bar vagy a Doheny & Nesbitt – mind Dublinban találhatók.

Long Hall, South Great George’s Street

A délutáni napfény átsüt az üvegtáblákon, és a vendégek csendben ülnek – nincs nagy forgalom, csak méltóságteljes visszavonulás. A hely a régmúltat idézi. Régi órák, lámpák, tükrök – minden részlet olyan, mintha az idő megállt volna 1881-ben.

The Swan Bar, York Street

Még mindig menekülési hely a hétköznapi zajból. Guinness-csap, filozofikus beszélgetések, a nosztalgia és egy csipetnyi szomorúság keveréke. Ez a hely emlékeztet arra, mit jelentett régen a pub – közösség és csendes öröm.

McNally szerint minden igazi ír pubban meg kell jelenjen egyensúly a nyilvános és a privát tér között. Az emberek nem csak inni járnak, hanem hogy önmaguk lehessenek.

Kehoe’s, South Anne Street

Ez a pub mintha visszautasítaná a modern világ zaját. Nincs háttérzene, csak beszélgetés és egymásra figyelés. A fiatal pár a bárnál gin-tonicot rendel, a pult mögött ötvenféle whiskey sorakozik. A személyzet diszkréten, gyorsan dolgozik. A hely tele van, de senki nem türelmetlen – a türelem az ír pubok egyik erénye.

Doheny & Nesbitt, Baggot Street

Egy tökéletes példa arra, hogyan keveredik az ír pubban a családiasság a mindennapokkal. Az emberek itt szomszédok, barátok, munkatársak – és nem utolsósorban vendégek.

The Palace Bar, Fleet Street

Turisták és fiatal helyiek, sportolók és írók – itt mindenki megtalálja a helyét. Az egyik falon Brendan Behan ír költő portréja függ, alatta egy versidézet. A padló alatt csövek futnak, rajtuk Guinness és Smithwick’s csapok. Egy hely, ahol a történelem tovább él.

Nemrég McNally egy ír tengerparti faluban újított fel egy régi kocsmát, amely évek óta zárva volt. Élvezte a munkát, és úgy véli, a világpiac következő hulláma jön. Talán ő az az ember, aki az ír pubot elhozta a világnak – és most hazaviszi újra.